Társadalmi – nemzeti önismeretünkről
Az egyéni önismereti szintek áttekintése után vegyük szemügyre tágabb környezetünket, családunkat, nemzetünket.
A társadalom alap építőköveit az egyének jelentik, melyek családokba „tömörülve” adják a nemzet testét, biztosítják annak létét.
A nemzetek egy nagy testvéri kapcsolatban az emberiséget alkotva a Földanyától függnek!
Mottó: „Anélkül, hogy megtanulnánk, tudatos énünk és tudattalan világunk között kölcsönös tiszteleten és egyenlőségen alapuló dialógust létrehozni, valószínűleg nem tudjuk megtanulni ezt a személyközi, csoportok közötti és a nemzetek közötti kapcsolatainkban sem!” C.G.Jung
- Senki sem születik készen arra, hogy méltó módon képviselhessen másokat. Komoly erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy előbb érett, egészséges személyiséggé váljon, majd rá kell ébrednie arra, hogy ő maga is eszköz környezete szolgálatában. Ha eljut ebbe a (transzperszonális szint) fázisba, akkor válik valóban alkalmassá arra, hogy személyes (egoisztikus) vágyait háttérbe szorítva egy nagyobb közösség érdekét szolgálja. Addig bármilyen hangzatos jelszavak is fűtik, öntudatlan mozgatórugói, nem tudatos vágyai mentén elsősorban személyes igényeit, vágyait szolgálja képviselővé választva.
- Ennek tudatában ne csodálkozzunk azon, hogy az éretlen vezetők nem képesek a választópolgárok érdekét és sorsának javítását segíteni. „Köz-szolgálat” leple alatt saját érdekeiket szolgálják elsősorban. A múlt felhánytorgatása, külső bűnbakok keresése, a másokra mutogatás ugyanúgy a lelki gyengeség jele, mint az egyet nem értő, érett, felelős gondolkodók eltávolítása.
- Archaikus népeknél a vének tanácsa irányította a közösség életét. Azok közül kerültek ki a vezetők, akik már egyéni vágyaik kielégítésén és sok tapasztalaton túl voltak. De még tiszta értelemmel, bölcsességgel bírtak…
- Nézzünk ma körbe vezetőink között! Sokan életkorukból fakadóan sem rendelkezhetnek ehhez kellő érettséggel, tapasztalattal. De lássuk tisztán, ma a politológia szak elvégzése jó karrier lehetőséggel kecsegtet!…
Az egyén értéke egy társadalomban annyi, amit hozzátesz önmagából, amivel hozzájárul a közösség fejlődéséhez!
- Ahogy tetteinkkel, cselekedeteinkkel szüleinkre, lakóközösségünkre, úgy népünkre, nemzetünkre is szégyent vagy elismerést hozhatunk. Nem attól lesz értékesebb valaki, hogy több mindenhez hozzáfér, ezért „nagyobb kanállal eszik”!
- Vezetőink érett helyzetben megelégednének azzal az erkölcsi jutalommal, hogy a közösség kiemelt, tisztelt, elismert személyei lehetnek. Azok számára, akik átmenetileg rászorulnak a társadalom támogatására (segély stb.), lehetővé kellene tenni, hogy viszonozhassák ezt valamilyen szolgálattal a közösségnek (társadalmi munka stb).
- Csak érett (önismeretében fejlett), vezető képes felismerni azt a tényt, hogy egy nemzet felemelkedésének és kiteljesedésének hátterében ott kell legyen az egyének autonóm és felelősségteljes személyisége. Hosszútávon egy nemzet és az emberiség túlélését is ez a folyamat segítheti.
Minden népnek megvan a maga sorsa, élettanítása, nemzet-feladata (karmája)
- Ezt akkor vagyunk képesek betölteni, ha önmagunkkal, mint nemzet, tisztában vagyunk. Tudjuk, kik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk, s a jelenben ez milyen feladatokra predesztinál bennünket. A zilált múlt után nekünk, magyaroknak fontos a saját identitás, a nemzeti önazonosság (újra) megtalálása, annak stabil képviselete.
- Minden „eszköz”, funkcióit tekintve úgy van kiképezve, hogy alkalmas legyen az adott feladat elvégzésére. Így van ez az egyén és a nemzet tekintetében is. Pontosan olyan adottságokkal és eszközökkel rendelkezik, mely a számára rendelt egyedi feladat betöltésére megadja a lehetőséget. Tehát, ha tudjuk, miben vagyunk jók, milyen erőforrásokkal, talentumokkal rendelkezünk, megsejthetjük feladatunkat az európai és emberi közösségben.
- Mindannyian tapasztalatok által tanulunk, ismerjük meg, mire vagyunk képesek! Nekünk, magyaroknak nagy múltú tapasztalatrendszer áll a rendelkezésünkre.
- Az átélt nemzeti traumákat, ahogy az egyén életében, úgy egy nép életében sem lehet eltörölni, elfelejteni. Amit tehetünk az az, hogy tanulunk belőle, s a tapasztaltakat erőforrásként visszük tovább. Emlékeznünk kell, megélni veszteségeink, az átélt igazságtalanságok fájdalmát, majd közösen „elgyászolni” azt. Néha a továbblépéshez jóvátételre is szükség lehet. Ezt a folyamatot segítheti pl. a „Nemzeti összetartozás napja”.
- A feldolgozatlan traumák, a megbocsátás hiánya akadályozza a továbbhaladást, a fejlődést az egyén és a nemzet életében is. S egy veszteségében megrekedt személy vagy nemzet kevésbé képes önvédelemre, kiszolgáltatott helyzetében mások támogatására szorul, amivel vissza is lehet élni.
Fontos tudni, hogy ami volt, az nem jön vissza, nem állítható helyre!
Viszont, ami nem öl meg, az megerősít bennünket!
- Ismerjük fel, ébredjünk rá, hogy olyan mérvű traumákat is túléltünk, melybe más népek elpusztultak volna!
- Van bennünk muníció, belső rejtett erő az újrakezdéshez, a „feltámadáshoz”. Az erről való tudást magunkban hordozzuk!
- A tapasztalat, egy helyzet bizonyossága adja életünkben a „képes vagyok rá” (kompetencia) érzését. Ha azt nem éljük át, csak feltételezhetjük, hogy képesek vagyunk-e valamire. Átélve a szinte kibírhatatlant, már biztosan tudjuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint feltételeztük, vagy feltételezték rólunk!
- Használjuk fel adottságainkat, képességeinket népünk, nemzetünk egészséges fejlődéséhez, stabilitásához, hogy környezetünk számára tanító nemzetként betölthessük rendeltetésünket!
- Közel egészséges személyiségű egyének alkothatnak egészséges, felelősen gondolkodó nemzetet, mely nem áldozza fel a pillanatnyi előnyök érdekében magasabb rendű céljait. Felismeri helyét a népek közösségében, kapcsolatait megfelelően ápolja és betölti rendelt feladatkörét.
