Sors és szinkronicitás

A szinkronicitás, mint jelenség, kísérője személyes és kollektív sorsunknak, mely az életben megjelenő, kauzálisan nem magyarázható, de mégis manifesztálódó párhuzamosság.

Mielőtt bárkit elijesztenék ezzel a komoly megfogalmazással, nézzük kicsit egyszerűbben!

Az elvárásaink és az észleleteink egybeesnek olyan módon, melyre oksági magyarázatot nem találunk. Ilyen, amikor egy pszichikus jelenség, pl. álom vagy megérzés és egy fizikai történés összecseng, vagy hasonló találmányok felbukkannak egy időben a világ több pontján.

Mindannyian tapasztaltuk már, amikor összhangban vagyunk önmagunkkal, a külvilággal is megéljük az összhangot

Ilyen, amikor zöld utat, parkolót „kapok”, találkozom, vagy felhív „véletlenül” az, akire éppen gondoltam. Személyes élményanyagunkból folytathatnánk a támogató tapasztalatok sokszínűségét. A sors mintegy „ráfelel” a belső folyamatokra akkor is, ha ezt a belső összhangot nem élem. Ilyenkor jönnek a kellemetlen helyzetek, betegségek, balesetek, kozmikus jelbeszéddel utalva arra, mit kellene integrálnom, tudomásul vennem, azaz beépítenem a tudatomba.

Hogy megérthessük az üzeneteket, át kell gondolkodásunkat hangolnunk. A hétköznapokban jellemzően az ok-okozati összefüggések mentén gondolkodunk, hiszen erre tanítottak, képeztek bennünket. Ez az ún. kauzális gondolkodásmód döntően a bal agyféltekéhez köthető, s valóban fontos, hiszen a fizikai világban segít eligazodni. Ugyanakkor jelen van mindannyiunk életében az ún. analógiás gondolkodásmód is, mely a jobb agyféltekéhez kötött, s az „irracionális”, intuitív gondolkodásért felel. Erre jellemző, hogy nincs racionális összekötő kapocs két dolog között, mégis érezzük, hogy összetartoznak. Nemtől, képzettségtől, kultúrkörtől függetlenül minden ember érzi ezt a fajta összefüggésrendszert is. Az asztrológia, s a különböző szimbólumrendszerek, álmaink is ezt a nyelvezetet használják.

Mivel két féltekénk van, szimbolikusan ez is utal arra, hogy mind a kétféle gondolkodásra szükségünk van. Akkor vagyunk leginkább kreatívak, hatékonyak az életünkben, ha a két féltekéhez kötött gondolkodásmódokat össze tudjuk hangolni, harmonizálni. Mindig problémához vezet, ha csak az egyiket részesítjük dominánsan előnyben az életünkben. A társadalmi szinten is domináló, racionális gondolkodás vezetett bennünket oda, hogy komoly feszültségben vagyunk Gaiaval, a földanyával.

A szimbólumok hidat alkotnak belső világunk és a külső világ között

Kellő tisztelettel bánva velük, önnön mélységeinkbe vezethetnek el, teljesebb valóságot adnak. A jelenségek mögött meghúzódó spirituális rendező elvekre pillanthatunk rá általuk, s ha nyitottá válunk erre a párbeszédre, egyre jobban „beszéljük ezt a nyelvet”, idővel minden üzen számunkra. Hiszen, az élő és élettelen világ karakterei nem mások, mint sors formálta erővonalak, melyek az értő figyelem számára önmagukról mesélnek.

Erre utal egyértelműen a delphoi jósda ismert felirata: „Vocatus atque non vocatus, Deus adhaeret.” Híva, sőt hívatlanul, jelen van az Isten.

A szinkronicitás jelensége, a szimbólumok, tudattalanban rejlő archetípusos folyamatokkal függenek össze. De mit is takar az archetípus kifejezés?

Görög eredetű, összetett szó, melyet C. G. Jung nevéhez köthetünk. Arche jelentése: kezdeti, ősi; a typos jelentése: ütés, lenyomat, véset, képmás, ábra, minta, példakép. Ma leginkább ŐSKÉPEKNEK nevezzük, mely olyan formáló, szabályozó elvek összessége, melyek minden korban, kultúrában és emberben ugyanazt a jelentéstartalmat hordozzák. A lélek területén működő rendező elvek, és belső erőforrások is egyben. Jellemző rájuk, hogy hatásosak, erős befolyásuk van az életünkre, érzelmek kísérik őket. Pl. az Anya, mint archetípus mindenütt és mindenkinél az életadót jelenti, de a személyes anyaképemet már az anyukámmal megélt tapasztalatok összessége formálja egyedivé.
Tehát ősképeink kitöltetlen struktúrák, melyek a kollektív tudattalanból való kiemelkedésük során megtelnek személyes élmény- és emlékanyaggal. További archetípusok pl. apa, gyerek, Magna Mater, Öreg Bölcs, hős, varázsló, boszorkány, forrás, szivárvány, világfa, árvíz, vulkán, földrengés stb.
Tudatunk mindazon hatások és tulajdonságok együttese, aminek tudatában vagyunk, aminek hisszük magunkat. Fő feladata a jelenhez való alkalmazkodás. A tudattalan a lélek időtlen és általános része! A tudat és tudattalan egymással nem ellentétes, hanem segítő, kiegészítő viszonyban van!
A tudattalanunk, mint „bölcsebbik” részünk, kríziseinkben is a rendelkezésünkre áll. Jelzéseit küldi tudatunk számára szinkron jelenségeken keresztül vagy álomban, szimbólumokkal, amikor a pszichés rendszerünknek ki kell mozdulnia kilátástalan vagy megrekedt helyzetéből. A szimbólumnyelv –Sanford szerint-, Isten általunk elfelejtett nyelve. Jelképfejtést tanulva a tudattalanunk komplexebb, pontosabb üzeneteket képes közvetíteni álmaink, intuíciónk útján. Így egyre hatékonyabban segítve a tudat és tudattalan integrációját.
A sorsom valójában felhasznál engem Önmagam (Önvalóm) kiteljesítésére, s ebben eszközként van jelen a szinkronicitás jelensége.

Jung ezt a folyamatot az individuáció fogalmával írta le

A Bölcs Öreg vagy Magna Mater, mint archetípus, jung-i terminológiával az ősvalónkat (az egész psziché totalitását) szólítja meg.
Az emberek, intuitív módon, minden korban tudatában voltak egy ilyen belső központ létezésének, mely álmokon, látomásokon, víziókon keresztül üzent, s általa „isteni” erőkkel kerülhettek kapcsolatba. Minden emberben látensen szunnyad ez a lehetőség. Egyéni fejlettségtől függ, hogy ez a folyamat egyáltalán elindul-e. Az ego „meghallja-e” az ősvaló üzenetét.
Ehhez először végig kell járni az individuális fejlődést, mely során ez ego felépül, stabilizálódik. S csak ezután jöhet az a folyamat, amit a tradicionális szellemi utak is megcéloznak. A spirituális, vagy szellemi kiteljesedés, mely nem más, mint az individuáció célja és folyamata is egyben! A cél maga az út!

Marie-Louise von Franz „Az individuáció folyamata” című könyvében írja:

„A pszichikus magnak ez a teremtő aktivitása csak akkor juthat szerephez, ha az ego megszabadult az összes céltudatos és sóvárgó törekvésétől, és megpróbálja elérni a létezés mélyebb és alapvetőbb formáját.”

A sorsunk megtörténik velünk, nincs mit gondolkodni rajta. Az ismétlődések vagy az egybeesések egy olyan egységes valóságra utalnak, amelyek kaotikusnak tűnnek a felszínes, racionális megfigyelés számára. A szimbólumok in-formációt hordoznak, azaz formán túli jelentést. Megértésük több síkú lehet. Érettség kérdése, észrevesszük-e őket, illetve mely síkon tudjuk őket értelmezni: formai, tematikai vagy szimbolikus módon? A jelek hatnak, nem kell őket túlmagyarázni, úgyis kivonják magukat a logikai kontroll alól. Egyszerűbben: A jelek nem vezetnek sehová, ha nincs hozzáértő tudat, érettség, jártasság ebben a „nyelvjárásban”!
Sokszor halljuk a „vak végzet” fogalmát… , ezek tükrében ki a vak igazán? Ismét megállapíthatjuk, hogy az egyén önismereti szintje alapvetően meghatározza, hogy van-e látása és hallása erre a teljesebb világra.
A homály oszlatásában, a tisztább látásban és hallásban vezethet bennünket Hermész, aki az istenek küldötteként bejáratos volt mindhárom síkra. Az emberi világba éppúgy, ahogyan az isteni szférákba és az alvilágba is. Ez egy beavatói minőséget jelez, a tudást közvetíti a síkok között, segítve a szimbólumok többsíkú értelmezését, megértését. A bölcsesség szimbóluma a felemelkedett kígyó, melyből kettőt is találunk Hermész pásztorbotján a caduceuson. Ábrázolásain az egyik kígyó fekete és a világot átható női, dinamikus, lunáris energiákat, a másik kígyó fehér és a férfiúi, statikus, szoláris energiákat jelzi. Kettőjük egymásba fonódása hozza létre a közös utat, amely a felemelkedő isteni erők útja, azaz az individuáció, másként a szellemi kiteljesedés.

A sors kérdései mindig is izgatták az egyént

A kiismerhetetlen rejtőző jövő, váratlan helyzeteket, fordulatokat tartogat az egyén számára. Hogy oldja létbizonytalanságát, feszültségét, életének menetét valamennyire kontrollálhatónak higgye, azért különböző módszerekkel megpróbálta kikémlelni a „jövőt”, azaz az előtte álló sorshelyzeteket. Ez a vágy hozta létre a sokféle jóslási-technikát a világban, melyek az analógiás gondolkodási módra épülnek. Ezeket nevezzük divinációs eszközöknek. Kezdetben az emberen kívüli világ megfigyeléséből indultak ki, pl. madarak röpte, állati szervek állapota stb., majd egyre több módszer kapcsolódott az emberhez, ilyen pl. a tenyérjóslás.
De mi is valójában a sors? Egy olyan filozofikus kérdéssel találkozunk, mely minden egyes megtalált válaszon keresztül továbbkérdezésre, így fejlődésre késztet bennünket. Eleve elrendeltség van vagy szabad akarat? Vagy mindkettő? Nekem személy szerint az utóbbi a legelfogadhatóbb!
A mitológiai történetek arra utalnak, hogy létezik a determináció. Az élet mégsem az egyén kezében van. Isteni minőséget tükröz az élet és halál kérdésköre. A párkák (Nona, Decima, Morta) a római moirák megfelelői, a sorsistennők, akik fonják, kimérik, majd elvágják az ember életfonalát. Mérhetetlen tisztelettel boruljunk le azon isteni erők előtt, melyek pont ott, akkor és azt képesek hozni az életembe, melyre leginkább szükségem van!

A sors megértése elválaszthatatlan a karma fogalmától, mely hindu eredetű kifejezés!

Tettet jelent, s a tettek által szövődött sorsot. Az ok és visszahatás törvényét. Tetteink következményeivel való találkozást, mely szerint a jelenünket a múltunkkal teremtettük meg, s ugyanígy a jelenben alapozzuk meg a jövőnket. A léleknek újra meg kell születnie az anyagi világban, hogy élvezze, vagy elszenvedje tetteinek gyümölcsét. Mindenki maga teremti meg saját karmáját, sorsát annak a vágyának köszönhetően, hogy meghatározott módon élvezni akarja ezt a világot. Az élet célja az, hogy önismeret és spirituális fejlődés során megszabaduljunk ettől a karmától, s ezzel felszabaduljunk az ismétlődő születés és halál körforgásából, a szamszárából.
A görög mitológiában Kronosz története emlékeztet bennünket erre leginkább. Asztrológiai, illetve római megfelelője Szaturnusz, aki erőszakkal és jogtalanul ragadja magához a hatalmat, s később fia ugyanúgy letaszítja őt „trónjáról”, miképpen ő tette azt apjával. Ez a sors törvénye, azt kapjuk vissza, amit adunk! Hétköznapi emberként fájdalomból és veszteségből tanulunk. Ezért Szaturnusz nyomában nehéz élethelyzetek, félelem, gátlás, görcs és önbizalomhiány jár. Ilyenkor átértékeljük életünket, számba vesszük teendőinket. Életünk értelméről vallott felfogásunk változik meg.
Szaturnusz látszólag könyörtelenül, élethelyzeteken keresztül segít, hogy beteljesítsük a sorsunkat. A jelzéseit azonban elküldi felénk! Kopogtatnak életünkben az istenek képében megformált erők, kérnek, tanítanak, illetve hoznak valamit. Mitológiai történetek, mint a lélek meséi, közelebb hozzák az ember számára jelentésüket. Ha megértjük és elfogadjuk, együttműködést élhetünk meg az isteni erőkkel, ezáltal önmagunkkal, sorsunkkal.
Az asztrológiában az ekliptika általánosan ismert csillagképei az ember karmikus körforgásának szimbólumai.
A 12 csillagkép a körforgást, ciklikus visszatérést, míg a rejtett (hagyományos asztrológia által nem tanított) 2 csillagkép a Kígyótartó és a Nimród (Orion), mint beavató csillagkép a kilépés, kiemelkedés útját mutatja meg. A tapasztalatok hőjében átizzott ösztönerőket kézben tartva híd (Hermész!) épül a szellemi dimenziókba, vállalva és beteljesítve spirituális küldetésünket.
Az asztrológiát értők számára a nagy kozmikus óra mutatói, a planéták jelzik az időminőség aktualitását az egyéni életben. E több évezredes hagyománnyal bíró divinációs eszköz (a tarot és ji-king mellett) hatékony segítséget ad életünk vezetéséhez. Segíti a sorsom eleve elrendelt kereteinek megértését, elfogadását, s a keretek adta lehetőségek minél hatékonyabb kihasználását.

A szinkronicitás valódi értelme: összhangban lenni a sorsommal!

Azt, amit C. G. Jung nagyszerűen összefoglal a következő mondatával:

„A személyes akarat szabadsága az a képesség, hogy tiszta szívvel azt tegyük, amit tennünk kell.”

Az intuitív oldalunk várakozik! A lélek nyelve nyitott, hogy értő fülekre találjon bennünk. Ébresszük fel az emlékezésen keresztül a bennünk rejlő ősi tudást! A mai, viharos kor megköveteli, hogy egyre inkább hétköznapjaink részévé tegyük az intuitív gondolkodást is. A sorsunk jeleit ma is kiolvashatjuk a fejünk felett levő csillagábrából!
Szükségszerű a metanoia, a megfordulás, az anyagi és fogyasztói értékrend gyökeres átalakítása, a mértékletesség, mely nélkül nincs szellemi út, beavatás, bölcsesség. Szellemi fejlődés nem következhet be az anyagi értékrend átminősítése nélkül.
Minél inkább visszaéltünk szellemi erőinkkel, azt az anyag szolgálatába állítottuk, annál erősebb a tükör, s a következményekkel való szembesülés, melyet sorserőként, válságként tapasztal a ma élő ember. Minden válság egyéni és kollektív szinten is, az azt megelőző életszakasz mérlege. Ezzel találkozunk mostanában, de kevesen látják az idők valódi jeleit!
A gondolkodásváltás megelőzi a spirituális fejlődést, „dimenzióugrást”. Ahogy kicsiben, úgy nagyban is, tehát az egyén szintjén éppúgy meg kell történjen, ahogyan a kollektív síkokon.

Ezt a folyamatot igyekszem minden tudásommal és elhivatottságommal segíteni

ott és akkor, ahogy elrendeltetett!