Az alternatív pszichológia útjai

A pszichológia alternatív útjai Artemisz Önismereti Műhely Debrecen

Korábban a spiritualitás, a teológia, a pszichológia külön területet jelentettek. Manapság egyre többeket érdekel a vallás pszichológiája, s a pszichológia spirituális vonatkozása. Sokáig csak a vallások privilégiuma volt a tudatról, lélekről beszélni.

A pszichológia aránylag fiatal tudomány a maga 120 évével. A lelki folyamatok tudományos megismerési igénye hozta létre, s kissé mechanikusan, modellekben gondolkodva próbálja feltérképezni a pszichét.

A hagyományos pszichológiai irányzatok az egó problémáival foglalkoznak, s a legtöbb ember ma is emiatt jelentkezik pszichoterápiára. A transzcendens kívül (fölötte) áll az egón, ezért ilyen értelemben nem pszichoterápiás feladat az ehhez kapcsolódó személyes krízisek kezelése.
Ugyanakkor a korszellemből következően egyre többen élnek át a transzcendenciához kötődő identitás válságot, spirituális krízist. Ez a tény megadta a lehetőséget arra, hogy a pszichológiában alternatív utak alakuljanak ki, melyek nyitottak a transzcendens dimenziók irányába. Több olyan „hajtása” alakul ki, amely a személyes élményeken túlmutató transzperszonális rétegekkel foglalkozik.

Ken Wilber, a Határok nélkül című könyvében így ír:

„A társadalom gyökerei tudatosan vagy öntudatlanul mindig is a transzcendencia talajába nyúlnak. Ezt a tényt sikerült valamiképpen közösen elhallgatnunk. Mivel azonban az elfojtott tartalmakat soha nem lehet igazából száműzni, s így azok a mélyben szunnyadnak, erőt gyűjtve a támadáshoz, vagy álorcában bukkannak a felszínre. Ma az elfojtott transzcendencia mind hevesebb kitöréseinek lehetünk tanúi. Ilyenek a jóga, a keleti vallások, a módosult tudatállapotok, a testen kívüli és halálközeli élmények iránt való fokozott érdeklődés. S időnként bizarr, túlzó alakban is testet ölthet, mint a fekete mágia, pszichedelikus szerekkel való kísérletezés, vagy éppen fanatikus szekták terjedése, guruk iránti vallásos rajongás.”

Mindannyian a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, nap mint nap, hogy a médiákban megváltást, megvilágosodást ígérő hétvégi tanfolyamok tömkelegét hirdetik, jósok, mesterjósok, parafenomének „spirituális” portékáikat „árulják”.

Spirituális válság : A transzperszonális krízisek magyarázata és kezelése – Dr. Stanislav Grof műveiből összeállítva (Integratív Hírmondó 17. száma):

„A spirituális tanok növekvő nyugati népszerűségével egyenes arányban egyre többen élnek át transzperszonális válságot, amely mögött jóga-, zen-, pranajama, kundalini gyakorlatok, különböző mozgás-meditációk, tibeti buddhista pszichoenergetikai gyakorlatok, keresztény ima, vagy a spirituális, valamint az önfeltáró munka egyéb formáinak mélyreható és szisztematikus gyakorlása lelhető fel. A spirituális válság elvéhez különböző területekről hozhatók alátámasztó bizonyítékok; a történelem, az antropológia, az összehasonlító vallástudomány, a klinikai pszichiátria, a tudat modem kutatása, a pszichedelikus terápia, a jungiánus pszichológia, az új kísérleti pszichoterápia területéről és számos más területről egyaránt.”

A pszichológia fejlődése során egyre több egyezést talál más kultúrák több évezredes hagyományaival

Az alternatív pszichológia egyre jobban felismeri azt, hogy az ősi hagyományok és rendszerek már megválaszolták a lélektan ma felmerülő kérdéseit. Ezt a tudást nyitottan befogadva, s használva teljesebb élethez vezetheti a hozzá segítségért fordulót.
Az alternatív pszichológiai eszközöket hétköznapivá, elérhetővé, érthetővé kell tenni, hogy az átmeneti szakaszokban segítő közösségi rítusok hiányában, a mai kor emberét egyénileg segíthesse kríziseiben, változásaiban. Nem, mint a „bolondok pilulája”, hanem mint hatékony önmegértést és önfejlesztést segítő eszköz.
A szociológia egyik atyja Max Weber fogalmazta meg azt a „jóslatot” a XX. század elején, hogy a tudomány elterjedésével, ésszerűsítéssel együtt zajlik a világ „elvarázstalanítása”, s a hit kiveszik az emberből. Hiszen a tudományos fejlődés megadja a biztonságot, a természet és az élet uralhatóságát,- illetve annak az illúzióját.
Úgy tűnik, ennek az ellenkezője történik, minél többet tudunk, annál kevésbé hiszünk a tudás mindenhatóságában, hiszen egyre ijesztőbbé válnak a tudományos fejlődés ellenére megfékezhetetlen, létünket fenyegető katasztrófák, krízisek. Veszélyeztetve van az a bizalom, amit évszázadokon át egy isteni bölcsességben és akaratban láttak biztosítva az emberek, és régen nem látott reneszánszát éli a hiszékenység, a transzcendens keresés igénye.

„Alattunk a föld, felettünk az ég, bennünk a létra.”

Ez a Weöres Sándor idézet figyelmeztet bennünket emberlétünk valóságaira. Emberként a gyakorlati életben is helyt kell állnunk, a fizikai kihívásoknak meg kell felelnünk, ugyanakkor azt sem feledhetjük el, hogy alapvetően spirituális lények vagyunk. Ez az elénk állított nagyszerű, s egyben embert próbáló feladat, hogy megtaláljuk önmagunkban az ég és föld kapcsolatát, mi magunk válva „létrává”, a fizikai valóságban spirituális lényként létezzünk.
De ennek a megvalósítása valóban sok munkát kíván. Hiszen, kellő önismerettel nem rendelkező egyén kezében mindenféle szellemi, „mágikus” képesség, eszköz olyan, mintha egy gyermek kezébe veszélyes fegyvert adnánk. Ezt hibás belső beidegződései, személyiségpatológiái, téves küldetéstudata alapján fogja használni. Ezért volt fontos a múltban minden szellemi iskolában, hogy a belső képességek felébresztése csak az önismeret fejlesztésével párhuzamosan történhetett. Erről ma sem feledkezhetünk meg! Nem kezdhetem az „égben”, a transzcendens dimenziókban, bármennyire is vonzó, s talán könnyebbnek tűnik. A transzcendens út önismereti alap nélkül elszálláshoz, „megszállottsághoz” vezethet.

Úgy gondolom, hogy a pszichológia és annak fejlődési stációi, az emberiség öntudatlan kollektív igényére született válaszként, mint eszköz

Az egymás után, sokszor egymásra épülve kialakult nézetek és iskolák az egyéni önismereti út szakaszai is lehetnek. Melyet együtt, közösségbe ágyazottan, mégis egyedül kell végigjárnunk.
A fa, mint az emberi életút szimbóluma, szépen kifejezi azt a folyamatot, amely ránk vár. Csak a gyökereinken keresztül kapjuk meg azt az éltető erőt, melyre alapozva kibontakozhatunk, megerősödhetünk, s idővel termést hozhatunk. Gyökereink, kapott családi mintáink megismerése és elfogadása nélkül nem léphetünk tovább. Ebben a pszichológia kezdeti, mélylélektani irányzatai tudnak segíteni.
Ha tisztázom, átdolgozom az alapkapcsolataimat, azaz szülői mintáimat, kiegyensúlyozott kapcsolatokra leszek képes a világban. Viselkedésem „programozott” módjait is megváltoztathatom. Egyre jobban megértem viselkedésem mozgatórugóit, s képessé válok arra, hogy korrigáljam hiedelmeimet, ezzel tágabb mozgástérhez jutok. Amikor már túllépek a napi szintű személyes konfliktusokon, már nem ezek kötik le az erőimet, nyitottá válok magasabb szintű szükségletek kielégítésére is.
Talán eddig el kellene minden embernek jutnia az életközép szakaszáig. Az ekkor szükségszerűen bekövetkező krízis (görög eredetű szó, átfordulást jelent), jó esetben magával hozza azt a megfordulást, mely a külső értékekről a belső értékek növelésére teszi a hangsúlyt.

Jung az élet első felének fő feladataként a konkrét világban való elhelyezkedést jelöli meg, extravertált hozzáállást az élethez, mely lehetővé teszi az egyéni karakter megtalálását az egó kifejlődése után.
Az élet második felében nagyobb szerepet kap (kell, hogy kapjon) az intraverzió, a személyiség addig háttérben lévő oldalának megismerése, integrálása, a mélyebb belső értékek megtalálása, a szellemi élet hangsúlya. Az egó helyett a Self kezd lassan a személyiség központjává válni, mely lehetővé teszi, hogy az egyén a személyes céljain túlmutató dolgoknak, eszméknek alá tudja rendelni magát.

Jungnak ez az elképzelése jellegében összecseng a transzperszonális pszichológia elképzelésével, mely szerint a személyiség fejlődésében három születésről beszélhetünk:

A testi születés a biológiai önállóvá válás.
A lelki autonómia kialakulása az egyéni éntudat születése (leválás a családról). A szellemi újjászületés a személyiség Self-irányultságát jelenti. A szellemileg érett embert az Egó-Self tengely (út) megléte jellemzi.

Az az ember, aki élete második felében nem kapcsolódik transzcendens dimenziókhoz, nehézségekre számíthat. Az életről, halálról, annak céljáról szóló, szükségszerűen megválaszolásra váró kérdései feszítik, bizonytalanná teszik. Megkeserítik mindennapjait, mert nem tud beleilleszkedni a nagy körforgásba, kozmikus rendbe. Az idős kor a bölccsé válás időszaka, s ezt nem lehet az élettel és halállal való megbékélés nélkül elérni.
A jelenlegi világban fennálló bizonytalanság, elidegenedés, hit nélküliség felerősíti az igényt, hogy megtaláljuk azt a nálunknál hatalmasabb rendszert (Istent, a Teremtőt), melybe belesimulva kapaszkodókra lelünk, és saját fontosságunkat megérezzük. A hit egyéni útjait keresgéljük a vízöntő korban. Ennek megnyilvánulása a mindennapokban az is, hogy mélyebbre, többre és tartalmasabbra vágyunk. Így a pszichológia, mint alternatív eszköz egyre több élet-területhez kapcsolódik.
A gyógyításban, természetgyógyászatban is egyre több pszichológiai eszközt használnak a szakemberek, hiszen evidensebbé válik az emberek számára, hogy minden betegség csak tünet, jelzi a lélek diszharmóniáját. Valódi oki kezelés csak ezen a szinten történhet. Így a fizikai testet, energiarendszert erősítő szerek és technikák mellett, az egyénnek a gyógyuláshoz szüksége van arra, hogy mélyebb szinten találkozzon önmagával, s változtasson addigi életvitelén, gondolkodásán.

A mai kor megköveteli az asztrológia és pszichológia összekapcsolását, mely a régmúltban közös gyökereket mondhat magáénak

C. G. Jung: Megjegyzés „Az aranyvirág titkához” című írásából egy idézet:

„Az asztrológia a pszichológiából eredő megismerés, mégpedig minden fenntartás nélkül, hiszen az asztrológiában összpontosul a régi korok minden pszichológiai ismerete.”

Ez a gondolat, önmagáért beszél… Jómagam, pszicho-asztrológiát tanulva és alkalmazva tapasztalom, hogy az emberek gyakorlatilag ugyanazokkal a kérdésekkel keresnek meg, mint amiről L. Müller beszél, mint pszichoterápiás okokról:

Az analitikus pszichológia felfogása szerint a különféle neurotikus szimptóma, lelki zavar, pszichoszomatikus megbetegedés hátterében többnyire három alapvető okot találunk:

Az identitás hiánya vagy elvesztése
Az élet értelmének hiánya vagy elvesztése
A transzcendencia hiánya vagy elvesztése

Pszichodráma vezetőként dolgozva

Csoportjaimban tapasztalom, hogy egyre több embert foglalkoztatnak transzcendens kérdések, s ezek szükségszerűen megjelennek a pszichodramatikus folyamatban is. Mely nem az „igazság” játéka, nem jelöli ki, mi a jó út, az igaz hit, vallási hovatartozástól függetlenül segítheti az útkeresésben vagy spirituális válságban levő egyént. Hiszen a színpadon mindig az egyén belső világával, érzéseivel, gondolataival dolgozunk, s az általa feltett kérdésben segítjük őt előre lépni. Ha ez kapcsolódik transzcendens témákhoz, akkor ezen a területen kell őt kísérnünk.

Jacob Levi Moreno, a pszichodráma atyja azt állította, hogy a különböző történelmi korokban az istenkép is fejlődött. Az ember Istent először Ő-Istenként teljesen kívül érzékelte, később Te-Istenként valamivel közelebb került, de még mindig elkülönült. Közvetítőkre volt szükség, hogy kapcsolatot lehessen teremteni vele. Moreno szerint napjainkban eljött az ideje az Én-Istennek, mely szerintem nem más, mint amit a hiteles szellemi utak kínálnak: önmagunkban felismerni Istent, s kreativitásunkon keresztül valóban felelősségteljes társakká válni a teremtésben.
Moreno a pszichodrámát a bukott istenek terápiájának nevezte. Értelmezve a szavait, saját megközelítésemben ez azt jelenti, hogy ez a terápiás forma segíthet bennünket a „bukottságból” felemelkedni, s visszatérni egy nagyobb transzcendens egységbe. Ez az igény a ma emberében is benne él, bár sokszor rejtetten. Azt gondolom, hogy a mai korban a pszichodráma lehet az egyik hasznos segítő eszköz azoknak az embereknek, akik szellemi útkeresőnek vallják magukat. Megadhatja azt a stabil önismereti alapot, melyre szükség van ahhoz, hogy a szellemi vagy spirituális megélések integrálódjanak a mindennapokba, a realitásba.

Pszichodráma: Az élet duplája – Beszélgetések Zerka Morenoval című könyvből:

„Biztosak vagyunk-e abban, hogy olyan világban akarunk élni, melyben nincsenek lelkek és istenek? Olyan világban akarunk-e hinni, melyben csak az emberi lények vannak ellátva lélekkel, ahogyan azt szokványosan értik? A Szűz Máriához imádkozók csak egy szoborhoz könyörögnek? Vajon a hindu szent teheneket csak pszichopatológiai jelenségnek, zavarnak kell tartanunk? Vajon a modern pszichoterápiában a vallás csak patológiás deviáció?…”

Az én saját válaszom erre a kérdésre: NEM.